Visszatérő nagy nevek alterpunktól megtört minimalizmusig, friss meglepetések garázsrokktól pszichedelikusig, és, persze, magyarok, akikre érdemes figyelni – szeptemberi kedvencek. Valamint kiderül, hogy egy koncert után olyan albumokat is nagyon meg lehet szeretni, amik nem fognak meg különösebben elsőre. Kattints a címekre az egész albumokért, linkekre/klipekre a számokért! Ne dőlj be a rangsorolásnak, találj új favoritot és javasolj is!

Kezdjük a kisebb-nagyobb csalódásokkal: a mint jelenség csodálatos Die Antwoord rave-hop musicalcsokra ugyan tud szórakoztató lenni, de igazi, penge sláger hiányában szenved, a Wilco végleg megöregedett, és visszafogott, kedves alter americana albummal jelentkezett, az elvileg provokatív szófosó, M.I.A. egy tucat keleties popsztár wannabe szerepét vette fel, a How To Dress Well indie souljához nem vagyunk elég finomak, az izlandi tehetség Sin Fang – Jónsi és Sóley ide vagy oda – túl lágy és behízelgő elektropopot hozott össze, az Allah-Las újdonsága néhol folkos, 60as évekbe erősen nyúló garázstinglitangli, a The Album Leaf indietronicája túl gyerekbiztos, a Casket Girls szimpatikus, de ásítós csajindie. Satöbbi, satöbbi.

Amik „elmentek”:

Pixies: Head Carrier - 2016
A közmegegyezés szerint borzasztó, visszatérő EP-gyűjteményük, a 2014-es Indie Cindy útkeresése után az alterpunk LEGENDA még mindig azt találgatja, hogyan tovább. Sajnos még mindig nem érnek fel 80as/90es évekbeli csúcsformájukhoz, sőt, a jobban sikerült Frank Black cuccokhoz sem, de talán már jobb irányba mozognak. A régi Pixies-ben az a legjobb, hogy nem érzed erőlködésnek még az ordítozást sem, ez a képességük elveszett, lehet, hogy örökre. De ettől még ikonok. Joey Santiago gitáros meg épp alkoholelvonón van.

Warpaint: Heads Up - 2016
Az egykor szépséges borongásra és zajongásokra is hajlamos lányok elővették popos oldalukat, ami nem valószínű, hogy megfogja korábbi rajongóik figyelmét. A kellemes, profin hangszerelt, hátradőlös atmoszféra és a szimpátia ugyan megmentik az egészet a teljes lemondástól, és sok rosszat nem is lehet elmondani, max. azt, hogy tudnának ők feszesebbet, érdekesebbet. Vagy nem.

Trentemøller: Fixion – 2016
Az inkább tökéletes remixeiről ismert dán zenész valahogy megint nem tudta kibontakoztatni tehetségét. Bár nagyon finom és ízléses skandináv elektronikus zene ködös, sötét hangulatokkal, gyakran a 80as évek posztpunkját idézve (egészen Cure-os momentumok is akadnak), mégsem emelkedik ki igazán egyik szám sem, pedig a Savages-ből Jehnny Beth-et is beveti. Sok a molyolás is, bár egyben hallgatva adja a hangulatot, az biztos.

Cymbals Eat Guitars: Pretty Years - 2016
A Cymbals Eat Guitars megbízhatóan élvezhető, hol innovatívabb, hol közepesebb indie rock-kal jelentkezik az utóbbi időben, amit lehet nagyon szeretni, de unni is. Néha nehéz volt magunknak is eldönteni, és ha már gondolkozni kell ezen, már rég nem stimmel valami.

Twin River: Passing Shade – 2016
Korrekt, érzelmes-kedves női énekes indie, simán jó hallgatni, de nem kötelez el igazán, shoegaze-es szám is van rajta, ha épp azt szereted.

The Veils: Total Depravity - 2016
Elektronikus elemekkel is kísérleteznek, de ettől még nagyrészt marad a nem túl érdekes középtempós indie rock danolgatás, amit épp el lehet hallgatni, de annyi ilyet hallottunk már tőlük...

Ésatöbbi a The Monochrome Set „ígyszépmegöregedni” new wave-es westerngitárosától a Morgan Delt 60as pszichedelikus és Devendra Banhart singer-songwriter albumán, a Grumbling Fur trippy folkján át a The Hecks minimalista, szétcsúszott garázs geekségéig.

Amiket kedveltünk:

Thee Oh Sees: A Weird Exists – 2016
A 11. nagyalbum a munkamániásnak nevezett amerikai garázsrokkerektől. A főnök, John Dwyer ezúttal inkább egy psych rock zenekar vezetője, de persze úgy, hogy közben azért minden ismerős. Nagyon jól szól, minden eszköze megvan, hogy utaztasson, hogy aztán ez kihez mennyire áll közel, az habitus kérdése. Azért bitang, mint mindig. És mire ezt megírtam, bejelentették, hogy jön az újabb album, idén a második. Hát, ennyire munkamániások.

Slaves: Take Control – 2016
Egy gyors, Mike D-vel megbolondított folytatás a tavalyi, abszolút robbantó, karcos punkot és popérzékenységet ötvöző, okosan bunkó Are You Satisfied? album után, és, hát, talán még érlelhették volna. A vonal ugyanaz, csak a csoda nem történik meg legtöbbször, bár még mindig elég szórakoztató a szatirikus, ironikus, kritikus hangvétel, ha épp az aláfestés is jól sikerült, ám ebben az esetben sokszor csak közepesen, megszokottan kíséri az odamondogatást. De legalább Baxter Dury is szerepel egy számban.

Danny & The Darleans: Bug Out - 2016
Igazi 60as, szemtelenül lenyúlt garázsrokk a detroiti banda 2. albumán fasza táncoltatós slágerekkel, blues-osan vagy épp rakkenrollosan néha, és bár sok lehet a múltból, azért ha már újrahasznosítás, akkor így.

Ex-Cult: Negative Growth - 2016
Ádáz, sötét garázspunk Memphis-ből, ez a 3. albumuk, és újra Ty Segall segítségével stúdióztak. A félelemnek és a megtévesztésnek dedikálták, gyilkos tempójú, agyontorzított. Kicsit egyoldalú, de lehet azonosulni vele.

Jamie T: Trick – 2016
Jamie T, az egykori, dél-londoni csodagyerek felnőtt. Bár még mindig egy nagyon angol, indie-t, hip-hopot, kísérletezgetést ötvöző zenész, dalai már valamivel konvencionálisabbak, nyugodtabbak összességében, és talán nem is olyan könnyedek, érdekesek. De ez még mindig ő, és még mindig jó hallgatni, az előző albumnál meg sokkal élettelibb.

Low Culture: Places To Hide - 2016
Szórakoztató, energikus fülbemászó, amerikai garázspunk. És ez mindent el is mond.

Flyying Colours – Mindfullness - 2016
Az aktuális keserédes, lendületes shoegaze/dream pop album. A műfaj rajongói úgyis szívesen hallgatják, a laikusokat úgysem győzi meg, de jól esik, hogy vannak, akik kitartanak emellett. Hogy jobban behatároljam: azért ez nem a teljesen zajfüggönyös, szétfolyós révedezés, nagyon is összeszedett, néhol kifejezetten slágeres, az alábbi szám pedig jó My Bloody Valentine-os.

Exploded View: Exploded View - 2016
Érdekes, kicsit őrülten, kicsit éterien nyomott lo-fi alter/posztpunk egy, ha minden igaz svéd énekesnővel, Annika Hendersonnal és mexikói zenészekkel. Minden egyes számot egy nekibuzdulásra vettek fel, úgyhogy van egy live rizikófaktor is a dologban, amitől csak még érdekesebb és atmoszférateremtőbb.

Pale Dian - Narrow Birth - 2016
Egy másik shogaze-es, dream popos csemege női énekkel. Az alábbinál azért van jobb, de ezt találtam videó formájában.

Nem biztos, hogy még sokszor fogjuk hallgatni, de kellemes meglepetés volt hip-hop fronton az ikonikus De La Soul újdonsága sok vendéggel Damon Albarntól Snoop Doggon át David Byrne-ig, és az Interpol-énekes érdekes társulása: Banks & Steelz, ha interpolos rapre vágysz.

Amiket ezért-azért igazán szerettünk:

Operators: Blue Wave – 2016
Ez egy pótlás még tavaszról, de aktuális most is, hiszen október 2-án léptek fel Budapesten. A Wolf Parade-ből vagy a Handsome Furs-ből ismert Dan Boeckner újabb projektje, amivel éppen a modernizáltan elektronikus new waves-es indie-jét szabadítja ránk a megszokott magas minőségben. Engem ugyan így albumon nem fogott meg először különösebben, de élőben látni ezt a sugárzó embert egy teljesen más kérdés, meg ahogy szólt az egész, uhhh... Ahogy a koncerten a kütyüs csaj megjegyezte egy zenekarbemutatásos pillanatban: „On lead enthusiasm:” és Danre mutatott. Szóval, én ezt legszívesebben örökké élőben hallgatnám, de albumon is lehet szeretni, csak fel a hangerővel!

Nick Cave & The Bad Seeds: Skeleton Tree - 2016
Mikor elkezdte ezt az albumot, 15 éves fia még élt, mire befejezte, már elvitte egy szörnyű baleset. Noha konkrétan egyszer sem említi ezt a feldolgozhatatlan borzalmat, az album minden témáján át süt a gyász, a megtörtség. Cave, a legenda itt áll csupaszon, mint egy csontváz – próbál továbblendülni azon, amin nem lehet. Vajon szeretnénk ezt ennyire, ha pusztán a soron következő stúdióanyag lenne? Nem tudom, nehéz elvonatkoztatni, messzebbről szemlélni ezt az albumot, és nem vele tartani ebben az egészben, most nincs kedvünk kekeckedni. Megrendítő és ami a legnagyobb vonzerő Cave esetében: ezúttal pózoktól, maníroktól szinte teljesen mentes, és a visszafogott zene is ehhez igazodik.

Preoccupations: Preoccupations – 2016
Az egykor Viet Congnak nevezett kanadai posztpunk zenekar sokára szülte meg polkorrektebb nevét - a zenei irányon biztos nem gondolkodtak ennyit. Felismerhető sok 80as évekbeli hatás az Echo &The Bunnymentől a The Cure-ig, és egy ugyanazoktól merítő másik maibb zenekar, az Interpol is beugrik. Kicsit sok az üresjárat, és talán többet is ki lehetett volna hozni 1-2 számból, főleg ha a több, mint 11 perces ópuszra gondolunk, de ami jól sikerült, az minden, szinte arcátlan múltidézés ellenére elég feszes, hogy megfeledkezzünk az elő-előtörő bosszankodásról.

La Femme: Mystère – 2016
2013-as debütáló albumuk, a szörfös-posztpunkos-retrófjúcsör-franciás Psycho Tropcal Berlin után nagy volt a várakozás, és bár a Mystère-en (ellentétben elődjével) nincs egy atomsláger sem, és néhol túl lazára vették, azért ha elsőre talán nem is, de azért hamar megszeretteti magát a sok különböző stílus (szintipoptól psych rock-ig) french popba oltott könnyedsége.

Cold Pumas: The Hanging Valley – 2016
Alulértékelt, "motorikus" dobokkal teli posztpunkos indie. A brit zenekar második albuma sokszor hallott fordulatokkal, de azért nem unalmasan, főleg, hogy van sodrása az egésznek. Olyan, amire valaki vagy legyint, vagy titkos kis kedvence lesz, amit sose tud megértetni a barátaival. Nekem a titkos kis kedvencem lett.

Nots: Cosmetic - 2016
Memphis-i, tipikus energikus-kajabálós-zajos-dekadens-lo-fi csaj alterpunk banda 2. albuma, amelyen érettebben, de nem unalmasabban vágják a fejünkbe az igazukat, sőt, a lassabb számok is működnek. Bárcsak jól szólna...

Magyarok, akikre ezért-azért érdemes volt figyelni:

Black Bartók: Belzebub Blues EP – 2013
Ahogy a Recorder is írja, Suicide- és Grinderman-hatásokat mutat a Hangmásból ismert Minda Endre és Polgár László újabb formációja, amit Kovács Marcell billentyűs-szempleressel alkotnak. Sötét, a Hangmás-világon kicsit csavaró popzene ez, ami még meg is táncoltat az elektronikus rásegítéssel. Élőben pedig még sokkal erőteljesebb, ha igazán jól szól, nem is beszélve Endre kifogyhatatlan színpadi energiájáról. Hallgasd meg, aztán menj el egy koncertjükre!

Mayberian Sanskülotts: Adlait - 2016
Intim, de azért a szobaindie-fogságból kitörni képes, olykor The XX-re és The Cranberries-re emlékeztető, sérült pop. Néha túl visszafogott ugyan a témákhoz viszonyítva, de ki hogyan dolgozza fel a (legtöbbször szerelem és egyéb emberi kapcsolatok okozta) csalódást, haragot, magányt, bizonytalanságot, van, aki szép dalokat ír belőlük, nem karcosakat, kirobbanóakat. Mikor gondolkodtál utoljára igazán magadon, és hogy mit érzel? Itt az ideje, és itt az inspiráció hozzá. Csak az az önvédelmi flegmaság ne lenne.

Padkarosda: Tétova Lelkek – 2016
Ha valaki egy igazán true, sötét hangulatú, punkhoz húzó magyar posztpunk albumot szeretne, hát, tesssék. Semmi divatozás, lózung, művészkedés. Low-budget, keresetlen, nem is túl invenciózus, de célravezető. Azt a fullasztó, komor hangulatot döngöli a fejünkbe végig, amit, persze, bármikor lehet érezni, de a 70-es évek végi, 80as évek eleji Angliában, vagy akár most Magyarországon aztán különösen. Aki a Hiteljugendet szerette, ezt is fogja.

Poniklo: A Föld Körül - 2016
Az amber smith és a Poster Boy Poniklo Imréje az ugyancsak amberes Bátor Bence dobossal és Bognár Zoltán basszerossal vette fel hét év után következő szólólemezét, amelynek megírásában  - akárcsak a tavalyi, Modern című amber smith-albumon - a zongora nagyobb szerepet játszott, mint a gitár. Ahogy Imre fogalmazott, talán ez az amber smith-től legeltérőbb anyaga valaha, de azért aki figyelemmel követte a zenekart, illetve a Hámori Gabival készült lemezt, annak nem meglepő ez a gitárokat visszafogó, intim hangulat. Szép, középtempós és lassú számok, elvárható minőségben kidolgozva, illően hangszerelve, többnyire magyarul és Bowie-feldolgozással. Nem rázza meg a világot, de nem is ez a célja, most ez jött. Ha épp ilyen zongorás-dalszerzős hangulatban vagy, próbáld ki!

Törzs: Földön – 2016
A Carbovaris-tagokból álló zenekar második albuma, amelynek talán legnagyobb ihlető forrása a Foals, posztrockos, pszichedelikus hatásokkal. Nekünk ugyan nem igazán a világunk, de téged hátha megérint, ha másért nem, személyes hangvétele miatt.

Ha már a külföldieknél említettünk hip-hopos dolgokat, az egész végén feloldjuk a feszültséget az ex-Happy Ganges, nyelvújító Mohamannel, aki egészen új értelmet ad az absztrakt hip-hopnak, höhö. Fineszti kréccse lampala léccse!