Szeged rocks – A Párt: Régi hullám (2011)

A meglehetősen egyéni utakat járó punk/new wave 'Hiteljugend' sikere nyomán a hozzá attitűdben leginkább hasonló 'A Párt' is jogosan érezhette úgy, van értelme kiállni underground ízlésükért. Harminc perces debütalbummal szakad ki belőlük a 2000-es évek fojtogató hangulata – nyolcvanas évekbeli köntösben.

Bár a poszt-punk hozzáállás valóban rokoníthatóvá teszi 'A Párt'-ot a 'Hiteljugend'-del, témáit nem a kizsákmányoló kapitalizmus, az EU-szkepticizmus, az eladósodás alkotja, sokkal inkább az általános rosszhangulat, a nyomasztó mindennapi élet dominál. Nem annyira ideológiai alapon, hanem érzésből fejezik ki a bizonyára sokakban mélyen feszülő reménytelenséget, így zeneileg is máshogy állnak hozzá.

No, de elég a hasonlítgatásból. Az album az első másodpercek alapján egy demófelvétel minőségű anyagnak tűnik, de aztán kiderül, a jól összerakott, egységes hangulatú számokhoz tulajdonképpen illik is ez a tompa megszólalás (eufemizmus). Mert a dalok, bár tényleg igencsak hasonlítanak egymásra, megállják a helyüket. Köszönhető ez elsősorban a hol felismerhetően Sonic Youth-os, hol vérbeli 80-as évekbeli poszt-punk hangzást produkáló gitárosnak (Szatmári Bence), aki, döbbenet, még csak 15 éves (a többiek azért jóval idősebbek, így jótékony hatásuk gyanítható).

Megfelelő kiegészítője ennek a domináns elemnek a szinte mindig csak 1-2 hideg hangon kántáló énekesnő (Sipos Zsófia), aki ugyan lehetne néha hisztérikusabb, néha levertebb, de a végletek hiánya mégsem különösebben zavaró, legalábbis ennyi ideig nem. A háttérben a ritmusszekció többnyire illő alapot ad a frontvonalban lévőknek, bár azért én néha jobban kiemeltem volna egy-egy súlyos basszus- (Veres László) vagy dobtémát (Szatmári Gábor), majd legközelebb.

A műfajra jellemző ismerős panelek, persze, fel-felbukkannak, de olyan bájos amatőrséggel alakítanak ki ebből egy saját világot, hogy a produkció elfogadhatóvá, hihetővé válik. A profizmus hiánya a szövegekben és a zenében is észrevehető, na, de nem is a profizmus a mérce, meg kit érdekel az. Siouxsie and the Banshees, PIL, illetve nagy adag magyar 80as punk és azon túli köszön vissza leginkább, de a hatások között ott a Joy Division vagy éppen a Killing Joke is.



















Nem csodálom, ha valaki 82-ben érzi magát a 'Régi hullám'-ot hallgatva, de téves lenne pusztán zenei nosztalgiának betudni ezt az albumot - nagyon is mai atmoszférát közvetít. Ugyan szerencsésebb országokban már évekkel ezelőtt lezajlott a 80-as évek poszt-punkjának újrafelfedezése, sőt némi késéssel Magyarországon is elkezdték megidézni az akkoriakat, mégis van helye a 'A Párt'-nak. Akik ilyen erősen és autentikusan párhuzamot tudnak vonni érzetben és zeneileg a kiúttalannak tűnő és visszafojtott dühvel teli régi idők és a mai helyzet között, ráadásul úgy, hogy élvezet hallgatni, azok megérdemlik a figyelmet. Remélhetőleg élőben is fel tudnak majd nőni a feladathoz, van idejük, hiszen mindössze 2 éves zenekarról van szó. Nagy szerepük lehet még abban, hogy Szeged ne kerüljön le az underground térképről - ha lesz elég szufla bennük.

Az album letölthető: INNEN.