Kristóf Norbert dalszerző-énekes szólóprojektjével – kisebb zenekaros/együttműködős, univerzumát szélesítő kitérőkkel (mint az American Mercury, a Sobieski vagy pl. a Belle Belle Bencével közös Just The Way) – több, mint tíz éve ontja a 90es évek alternatív gitárzenéjéből és kultikus dalnokok életművéből erősen merítő, melankolikus, érzékeny, sérült szerzeményeit és feldolgozásait. Ezekről többnyire az UNDorgrUND is beszámolt, most pedig nálunk mutatja be 2017 elején megjelenő Earth című albumának második beharangozó kislemezét a novemberben már kihozott címadó dal (és Izlandon forgatott klipje) után.

Az alkotó elmondása szerint a Poison Green létrejöttére a magyar Himnusz, a Type O Negative és Marilyn Manson volt hatással, ami így együtt furcsának tűnhet, de végül egy személyes himnusz kerekedett ki a dologból némi kritikai éllel, már ami a magyarságtudatot illeti (a nemzeti színekre utal a „red white and (poison) green”), a szöveg a YouTube-videó alatt található. A kezdő gitárból nem lehet tudni, hogy egy sötétebb Sun Kil Moon- vagy netán egy Soundgarden-szám kerekedik-e ki belőle, de aztán bejön az ének, és helyére kerül, kristófnorbis lesz az egész. Olyan hang az övé, hogy ha meghallod, biztos vagy benne, hogy ez a csávó ugyanazokon a szarokon megy át, mint te, úgyhogy vigaszt nyújt, bármiről is énekel ténylegesen. Aztán sokszor az is előfordul, hogy figyelsz a szövegre, és pláne. Van, akinek sok ez az önreflektív „nyavalygás”, de nem hiszem, hogy nekik se jönne jól néha. A dobgép ad egy életteli lüktetést a dalnak (amúgy a Gustave Tiger Dorozsmai Gergője dobol), a közepén jön a Cure-t, New Ordert és más 80as évekbeli new wave bandákat idéző váltás, majd szerencsére a katarzis se marad el a lassú építkezés végén, ami szólhatna nagyobbat, de így legalább még rádióban is lemehet, na, persze nem Magyarországon. A „B-oldalas” On My Own pedig egy hosszú, nagyívű, posztrock ópuszokat idéző, filmzeneszerű elrévedés. Hallgasd meg YouTube-on, Spotify-on vagy Deezeren vagy egyéb szokásoson, de meg is vásárolható!